Küldetés-Módszer


PETRE_TM kép

A Vár Rád a Baba program módszere

A módszerem egyedi. A program egyedisége abban rejlik, hogy nem általánosságban szól a meddőségi tünetekről, a benső kétségekről és a gyermekáldás elmaradás során keletkezett feszültségekről, szomorúságról, hanem személyre szóló programon vehetünk részt.  A programot a szükség hozta létre, mert idővel (kb. 6 év után) a hozzám fordulókat nem bírtam egyéni órákon fogadni, nem volt annyi óra a napban, hétben. Így keletkezett egy komplex előadás, melynél olyan érzésünk lehet, mintha egy egyéni tanácsadáson vennénk részt. Mindenki úgy érzi, hogy róla szól a program, azért, mert mint az egyéni tanácsadási órán is, itt az előadáson is személyre szabottan készülök fel minden egyes résztvevőre. A programra való jelentkezéskor a visszaküldött adatlap segítségével állítom össze az előadásban az összefüggéseket, így mindenki kap választ a még fel nem tett kérdéseire is, anélkül, hogy megszólalna, hiszen nem beszélgetünk, ez nem élmény megosztó alkalom a jelen lévőkkel.   

Figyelembe véve az ember történetét, múltját, esetleg a gyerekkorát, a tüneteit és még sok mást egy jól érthető, logikusan felépített szóbeli elemzést kapunk a programon a baba nem érkezésének hátteréről, a "meddőségről", arról, hogy a baba miért nem marad itt, annak ellenére, hogy van rá esélye, illetve a tünetek kialakulásának okairól, jelentéseiről.

A résztvevők azt szokták mondani, hogy az előadáson elhangzottak által nem csak a baba nem érkezésére kapnak választ, hanem az életükre vonatkozó, kérdéses élmények végre értelmet nyernek, a mozaik kockák a helyükre kerülnek.  

Az alkalom végére mindenki személyre szabottan kap egy iránymutatást, min, miben kell változtatni. A Program abban tud segíteni, hogy miután megkaptuk a ránk vonatkozó iránymutatást, lehetőség nyílik mindezek tudatos átalakítására. A program után e-mailben küldött gondolkodni való mellett immáron célzott ú.n. modul foglalkozásokon lehet részt vennie annak, aki szeretne.

A konkrét válaszok megértése és átlátása felismerésekhez vezet és változtatnak az élethez való hozzáálláson is. Kinél hogyan sikerül, sok mindenen múlik, vannak olyanok, akik köszönik az információt és már az ELSŐ alkalom után egyből megfogannak, vannak akik pár alkalom után, de olyanok is, akiknek még hosszú út áll előttük. Ezt nem tudhatjuk hogyan lesz, de minél jobban vágyunk a megértésre, annál hatékonyabbá válik a folyamat. 

Az első találkozásunk MINDEGY, hogy egyéni személyes/online alkalom vagy egy Vár Rád a Baba téma előadása. Az egyéni alkalom 60 perces és általában 8 hetet kell rá várni, mert addig az összes egyéni időpontom foglalt. A Program 120 perces így átfogóbban tudom az összefüggéseket megmutatni, és 1-3 héten belül elérhető.

Az előadásról, programról - csak online van lehetőség

- 1-3 héten belül elérhető, s így mihamarabb meghallhatjuk a lényeget, elindulhat a változás

- Az előadáson nem kell beszélnie az ott ülőknek

Program Gyermekáldásra váróknak itt.

Az egyéni alkalom - csak online van  lehetőség

- mindig 8 héttel távolabbra van egyéni időpont

A további programok, modulok hatékonyságát klienseim jelzik vissza: 

„Nem csak azokban a dolgokban „világosodtam”, meg, amik miatt megkerestem Veronikát, hanem egy teljesen új szemléletváltáson mentem keresztül. A mostani új gondolkodásom sokkal egyszerűbbé, könnyedebbé tette az életemet.”

“Tetszett, hogy az egyéni válaszokra épült a modul témája. Tetszett, hogy anonim módon, de választ kaphattunk ezáltal a kérdéseinkre.” 

“Felismeréseim vannak ami által jobban megismerem magam, a rejtegetett, sőt dédelgetett komplexusaim/dolgaim/problémáim mindig egy más nézőpontból kerülnek megvilágításra bennem általad Veronika, mégsem durva módon, hanem egyszerűen kikacagva, megmosolyogva saját magam. Ugyanezt a mosolyt tudom alkalmazni, ha észreveszek magamon egy olyan mintát/dolgot amiről már beszéltünk. A tőled kapott technikák is hasznosak. Szeretem, h az egyéni válaszok is szerepelnek, de mégis anonim módon. Úgy érzem, h hasznos és segít változnom.”

Minden más általam tartott témában 

A módszertan ugyanaz. 

 

Küldetés

A Kristálykert Holisztikus Jóllét Központ szolgáltatásaival szeretnénk elérni minél több embertársunkat, hogy az életük minőségi változását előmozdítsuk.

Különböző módon választ találhatsz életed sorsdöntő kérdéseire, meglévő problémáid megoldására, rég elfeledett, de benned lévő görcsök feloldására, akadályok elhárítására. Kívülállóként megvilágítjuk a gondjaidat, nehézségeidet más nézőpontból, és ha akarod, az útmutatással életedet gyökeresen megváltoztathatod a neked tetsző irányba. Minden esetben a döntés a te kezedben marad, de segítségünkre mindig számíthatsz. Ma már biztosítani tudjuk az internet által a tanácsadás személyességét, ezért egyáltalán nem gond, ha nem Budapesten vagy Magyarországon élsz.