Félelem a második babától

„Remélem, másoknak is tudok erőt és reményt adni az immár nagy fiúnk történetével. 2013 nyarán találkoztam a Vár Rád a Baba programmal, mikor szerettem volna már egy második gyermeket, de lelkileg még nem éreztem elég felkészültnek magam hozzá, így még csak álmodoztam a gyermekről, de még nem tettem lépéseket érte. Nem sejtettem, hogy mi vár rám, milyen útra lépek, mekkora változások előtt állok, de abban biztos voltam, hogy szükségem van Veronika segítségére.

Alapból jellemző rám a türelmetlenség, most is úgy hittem, Veronika majd hipp-hopp segít, ellát jó tanácsokkal, megválaszolja a kérdéseimet, és minden nyűgöm egy csapásra elmúlik, nagyjából készen megkapom a megoldást. Mindezekkel bátran lépek bele a feladatba. Hát nagyon nem ez történt, kénytelen voltam elfogadni, hogy hosszabb lesz az út, és helyettem nem fogja senki megoldani az én bajaimat. Temérdek kérdést kaptam tőle, otthoni feladatokkal kellett dolgoznom, bele kellett ásnom magam még a családfámba is, és így szép lassan kiderült, hogy mit sem tudok a múltamról.

Sok energiát fektettem a lelkem megértésébe, folyamatosan csitítani kellett magam, hogy elfogadjam, nem egyik pillanatról a másikra fognak eltűnni a problémáim. Szerencsére Veronika végig ott volt, hogy segítsen feldolgoznom és megértenem mindazt, ami az életemben zajlik. Megtanított az elfogadásra, a megbocsátásra, és sikerült rengeteg olyan tehertől megválnom, amik nagyjából az egész életemet végigkísérték. A folyamatban jobb anyává is váltam, miután az életfeladatom kiderítése során azt is megértettem, milyen okai voltak az elsőszülöttemmel kapcsolatos dolgoknak.

Külső megerősítéseket is kaptam arról, hogy jó irányba haladok, mások is érzékelték a változásaimat. Másképp tekintettem az életre, több lett bennem a hála és az elfogadás, kevesebb az önhibáztatás és önmarcangolás.

Bő fél év együttműködés után kezdtem azt érezni, hogy testileg-lelkileg készen állok az új baba fogadására, 2014 elején már kellő bátorságot és legfőképp erős vágyat éreztem magamban ahhoz, hogy egy második gyermeknek is az édesanyja legyek, így hát eljött az idő a második babára.

Minden korábbi feszültség elpárolgott belőlem, döbbenetesen természetesen és lazán tudtam venni az egészet. Ultrahang nélkül is biztosan tudtam, hogy a babámat már a szívem alatt hordom. Igyekeztem az elejétől fogva mindent elmesélni, elmagyarázni neki, a feltörő sötét képeket pedig erősen próbáltam magunktól távol tartani. Normál esetben nem vagyok kifejezetten optimista beállítottságú, szóval részemről már ez sem volt kis dolog.

Veronika megismertetett a magzat kommunikáció eszközével is, így már a pocakban is tudtam vele beszélgetni, ismerkedni. Tudatta, hogy mi a kedvenc színe, milyen ruhákban érezné majd jól magát, milyen ételeket kéne ennem, hogy az neki is a javára váljon.

Sajnos a második várandósságom sem volt teljesen problémamentes, viszont a folyamatos kommunikáció a babámmal annyit segített benne, hogy elkerülhettem néhány felesleges kórházi kört, a kisfiam is egyre azt sugallta, hogy ne nyugtalankodjak annyit.

E szép kapcsolat miatt közelebb kerülhettünk egymáshoz. 

A baba elárult olyasmiket is, hogy még babaként sok mindent szeretne megtapasztalni (pl. úszás, babajóga), később pedig szívesen tanulna zenét (fúvós hangszeren szeretne játszani), és a sakk és matematika is érdekelné, ugyanakkor a kézügyessége is kiemelkedően jó lesz. Úgy tűnt, hogy egy nagyon önálló, de sok türelmet igénylő fiúra készülhetünk…

Veronika is megerősítette, hogy nem mindegy, mit olvasok várandósság idején, én a gyengéd születésről olvastam sokat és szép szüléstörténeteket. Nagyon fontos élmény, ami a babával a születése alatt történik, így a Születésre felkészítés programban Vincével is sokszor megbeszéltem, hogy mi várható. Elmondtam neki, mire lehet számítani, milyen érzései lesznek, hogyan tudunk egymásnak segíteni, és hogy ha közbejönne valami, akkor is megoldjuk, nem marad magára, minden azért fog történni, hogy neki és nekem is jó legyen.

Azt nem árulta el előre, mikor fog megszületni, csak azt, hogy csütörtökön – így is lett, később jött, mint én vártam, de a kiírt dátumnál négy nappal korábban látta meg a napvilágot Vince. A vele előre megbeszéltek szerint, kórházban, de gyengéd születéssel érkezett, fennakadások nélkül.

Az első gyermekem születésekor nagyjából fogalmam se volt, nem tudtam, mi történik velem-velünk, nem volt beleszólásom a helyzetbe, csak annyi információm volt, amit a kórházi szülésfelkészítőn tanultam. Ehhez képest egész más világ volt a második várandósságom a magzat kommunikációval, és persze a szülésélményem is, hihetetlen erőt ad még most is bármikor, ha Vince születésére gondolok.

Vince baba immár 8 hónapja része a családunknak, és az ő lénye rengeteg erőt ad a mindennapokhoz, hogy kezelni tudjuk a testvérféltékenységet, az idősebb gyermekem problémáit, és az én kételyeimet és félelmeimet, ami az anyasággal mindig együtt jár.

Vincéért megérte az összes tanulás, küzdelem, fájdalom és változás, miatta érdemes minden nap felkelni és a hálát gyakorolni.

Elmondhatatlanul hálás vagyok minden segítőnek, aki ezt lehetővé tette, és természetesen Vincének, hogy minket választott családjának!”