Perinatális gyász után baba

Vár rád a baba – 34. gyermek - Ha elveszítettem egy koraszülött babát, lehet még utána gyerekem?


Gyászutánbaba kép

Perinatális gyász után baba

Vár rád a baba – 34. gyermek

Veronikát a be nem tejesült babaáldás miatt kerestem fel. Miután kitaláltam, hogy babát szeretnék, hosszú út állt előttem, amire nem is gondoltam soha, hogy ennyi mindent kell megtennem majd, és ilyen sokat kell majd változnom a gyermekért. Röviden mesélek róla. Kb. 2 és fél éve elveszítettük a pár hetes koraszülött babánkat. Bár már hosszú idő telt el a történés és a között, hogy Veronikával el kezdtünk dolgozni, mégis a gyászfeldolgozással is foglalkoztunk. Továbbá az is keményen érintett, hogy a korababánk születése után II. típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak. Mindezen tényezők indították el bennem azt, hogy talán könnyebb lenne a baba érkezéséhez segítséghez folyamodni. És hát megérte.

Veronikával foglalkoztunk természetesen a múlttal, a családi kapcsolatokkal. Majd áttértünk a jelenre, a párkapcsolatra. A munkahelyi konfliktusokban is megerősödtem, sok időt töltöttünk vele, de az önmagamért való kiállásban gyakorlottá váltam.

S mindazonáltal a válasz is megérkezett bennem, miért alakult úgy a babával, hogy olyan hamar távozott. Ahogy mindezek megértek bennem, úgy éreztem, már nem kell sokat várni a babáig, és ez így is lett.

És valóban, nemsokára megérkezett a babám. Nagyon meglepődtem, mert a korababám annak idején, pont ugyanebben az időszakban érkezett hozzám. Veronika elmagyarázta, hogy ez egy visszatérő jelenség a baba gyásznál. Sokszor fordul elő, hogy a következő baba, aki általában marad, ugyanakkor fogan, mint az idősebb testvére annak idején, és vele, mellette újra átélhetjük az összes érzelmet, amit a korábbi várandósság során átéltünk. Sokszor végig izguljuk, de a végén érkezik a felmentés, megnyugvás. A mostani babával végig lehet vinni a várandósságot, és rendben meg is születik. Így egy lépésben felülíródik a korábbi rossz emlék, a gyásztól elbúcsúzhatunk és lesz egy itt maradó gyermek is.

Veronikával a 9 hónap során is találkoztunk, babámmal magzat kommunikácóval beszélgettünk. A kisfiam arra is kitért, hogy meddig maradjak a munkahelyemen a szülésig, amit én be is tartottam.

S azt is megsúgta, mi legyen a keresztneve.