Segítség a nehéz döntéshez - donorsejttel legyen baba?

74. gyermek - Vár rád a baba


Segítségadöntéshez1 kép

74. gyermek - Vár rád a baba

Tünetek: Petefészek kimerülés, Pajzsmirigy alulműködés

Petre Veronikát egy jó barátnőm javaslatára kerestem meg, amikor már két éve szerettünk volna férjemmel kisbabát. Pajzsmirigy alulműködést diagnosztizáltak nálam az orvosok akkor, ennek a tünetnek a lelki hátterére néztünk rá. Az ezzel való munka elvezetett minket a belső gyermekemhez, saját hiányaimhoz, illetve a szüleimmel való kapcsolatot is megvizsgáltuk. Ebből az időszakból a legfontosabb, amit Veronikától kaptam az a sok humorral, szelíden felém tartott tükör volt, amelyben megláttam, hogy észrevétlenül, az évek hosszú sora alatt milyen zárttá, keménnyé, akarnokká, dühössé, mindent kontrollálóvá és mindent jobban tudóvá váltam. Rá kellett döbbenjek, hogy ezek a tulajdonságok szöges ellentétben állnak a megtermékenyüléshez köthető minőségekkel. Persze mindez nem esett jól, de ugyanakkor mégis segítségnek éreztem, végre kaptam útmutatót, mi segíthet. Jártam Veronika előadásaira és egyéni órákon is találkoztunk, melyek segítségével úgy érzem minden alkalommal kicsit formálódtam.

Közben több lombik után egymástól független orvosok korai petefészek kimerülést diagnosztizáltak nálam, és több helyről kaptam azt a visszajelzést, hogy ha gyermeket szeretnék az örökbefogadás vagy a petesejt donáció útján induljak el. Hosszú idő telt el, mire férjemmel eldöntöttük, hogy a petesejt donációba fogunk belevágni. Veronika ekkor megint a segítségemre sietett. Egyrészt az ő tisztánlátása, értelmezése nélkül nem mertem volna soha belevágni. Hiszen tele voltam kétségekkel, kérdésekkel, és nagyon örültem, hogy tart donorsejtes előadást is, mert szerettem volna más nézőpontból is rálátni. Először is jó volt azt látni, hogy mások is ugyanazzal a kételyekkel néznek szemben, mint a saját kételyeim voltak, és kiderült, nem vagyok ezekkel egyedül. Továbbá több kardinális kérdéskörben kaptam megnyugvást, mint például abban, hogy nem az számít, majd mit fogunk egyszer a gyermeknek mondani, hanem az, hogy a méhemben növekedhet, beszélhetek hozzá, megszülhetem, én lehetek az anyukája, genetikailag bárhonnan is származik. Mindezeket megemésztve, idővel a leendő gyermekre kezdtem el fókuszálni, hátrahagyva a félelmeket. Illetve még foglalkoztunk a beültetés előtt azzal a hozzáállással, ami a befogadást segítheti.

Végül, nagy örömünkre, az első beültetés során velünk is maradt kisfiúnk. Úgy érzem, azért is sikerült elsőre, mert teljes szívemből elfogadtam, hogy így lesz babánk és kiment az összes kétely. A baba egy problémamentes várandósságból született meg. Jelenleg már több, mint tíz hónapos, tüneményes csodababa. A várandósságot is végig kísérte Veronika. A magzati kommunikáció a kisbabával való kapcsolatot erősítette, illetve nagyon szerettem Veronika szülésfelkészítőjét. Úgy érzem, hogy nagyon sokat segített a kisbabánknak és nekem is a születésben/ szülésben az, hogy a magzatomnak megtaníthattam várandósan még, várhatólag mi fog rá várni a születésénél, mit hogyan tegyen, hogy a legkönnyebben bújhasson ki. Így békés szülésünk volt.

Előadás a témában:  Short Előadás - Utam-e a donorsejtes baba?

Short előadás - Utam-e az inszemináció, lombik?

Kérhetsz 15 perces online egyéni konzultációt a donorsejt témakörről.

kérhetsz a Rád váró Baba mit üzenne című elemzést (szóban vagy írásban) - mely segíthet egy másik aspektusból rálátni a folyamatra, és segítséget nyújt abban, mivel érdemes lelki, érzelmi síkon foglalkozni. Bővebben itt.

Kérj szóbeli vagy írásbeli elemzést, nálatok miért nem jön a baba. Bővebben itt.

Régóta nem jön a Baba, pedig nagyon szeretnétek? Segítek, már 402 baba megérkezett :) Bővebben itt.

Programok, előadások a gyermekáldás témában itt.

Itt olvashatod a többi történetet.